Lúdláb torta

Ezt a finom torta receptet már régen begyűjöttem magamnak, így eljött az alkalom, hogy elkészítsem. Kedves anyósomnak, Borbálának sütöttem meg születésnapjára. 🙂  A családban nagy sikere volt, természetesen mind elfogyott. 😀

Hozzávalók a piskótához:
csokis piskóta

Krémhez:
200 gr étcsokoládé
400 ml habejszín 30%os
2 ek. porcukor

Rétegezni:
legalább 2 marék meggy

Tetejére:
50 gr étcsokoládé
50 ml habtejszín 50%os

Elkészítés:
Először a krémet készítettem el. A tejszínt felforraltam, majd folyamatos keverés közben,  az olvasztott csokoládéhoz kevertem. Beletettem a porcukrot is, és azzal is simára kevertem a krémet. Minimum 4 órára hűtőbe tesszük, de az sem baj ha egy éjszakára.

( A csokis piskótát  6 tojásból, 6 evőkanál cukorból, 1 csomag vaníliás cukorból, 5 evőkanál lisztből, 1 csomag sütőporból ,1 evőkanál kakaóporból és egy kis csipet sóval készítettem el.)

Ha a krémünk eléggé kihűlt, keverőgéppel addig habosítjuk  míg kivilágosodik és kissé habos állagú nem lesz. Ügyeljünk rá, nehogy túlkeverjük!!
A krémünk 1/4-ed részét elkenjük a piskótánk  tetején, erre jön a felezett magozott meggy, végül a maradék krémet szépen eldolgozzuk rajta és ismét pihentetjük a hűtőben, addig elkészítjük a tetejére a bevonatot.
A csokoládét megolvasztottam gőz fölött, majd a tejszínt felforraltam , végül a kettőt alaposan összekevertem.
A bevonatot hagytam kicsit hűlni, majd ráöntöttem a torta tetejére én hagytam kicsit lefolyni. 🙂
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a díszítés.
Jó étvágyat! 🙂

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat, átlag: 5,00 csillag)
Loading...

Vélemény, hozzászólás?