Hozzávalók:
25 dkg túró
15 dkg reszelt sajt
2 tojás
3 evőkanál zabpehely
3 evőkanál zabpehelyliszt
ízlés szerint: só, bors
Elkészítés:
A túrót egy villával összenyomtam, majd hozzá kevertem a zabpelyhet, a zablisztet, sajtot, és a tojásokat. Ízlés szerint fűszereztem sóval, borssal, és jól összegyúrtam. (Ha nagyon ragacsosnak érzed, adj még hozzá kevés zablisztet.) A masszát legalább fél órára a hűtőbe tettem.
Egy tepsibe sütőpapírra raktam a tallérokat, majd előmelegített sütőbe 180 fokon körülbelül 15- 20 perc alatt készre sütöttem.