Hozzávalók 1 rúdra: 5 db tojás 90 g búzaliszt 90 g kristálycukor 0,5 csomag sütőpor 200 g baracklekvár Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjét keményebb habbá verjük. A cukros tojássárgáját, és a fehérjehabot összekeverjük, vigyázva, hogy ne törjük össze a habot, majd apránként hozzákeverjük a sütőporos lisztet is. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, 180 C-ra előmelegített sütőben…
Szerző: Szentgyörgyi Renáta
Kakaós aszaltszilvás zabtallér
Isteni csokis édesség az eredmény, az egészségtelen bonbonok helyett 😉 Hozzávalók: 100 gr apró szemű zabpehely 1 ek. holland kakaópor 1 db banán 8 db aszalt szilva 1 dl tej 1 ek rumaroma 15 gr porcukor (vagy édesítőszer) Elkészítés: A zabpelyhet kikeverem a kakaóporral, hozzáadom a tejet, megédesítem ízlés szerint, majd hozzá adom az aszalt…
Sajtos-túrós zabtallér
Hozzávalók: 25 dkg túró 15 dkg reszelt sajt 2 tojás 3 evőkanál zabpehely 3 evőkanál zabpehelyliszt ízlés szerint: só, bors Elkészítés: A túrót egy villával összenyomtam, majd hozzá kevertem a zabpelyhet, a zablisztet, sajtot, és a tojásokat. Ízlés szerint fűszereztem sóval, borssal, és jól összegyúrtam. (Ha nagyon ragacsosnak érzed, adj még hozzá kevés zablisztet.)…
Zab pizza
Mindig is imádtam a pizzát. Sütöttem is már sokfélét. Amióta diétába fogtam, próbáltam olyan változatot keresni, ami kalória szegény(ebb), így esett a választásom a zabos, tojásos alapú változatra. Szerintem finom, érdemes kipróbálni. Igaz nem olyan, mint az élesztős, fehér lisztes, de ez sem rossz! 🙂 Hozzávalók: 2 tojás 100 g apró szemű zabpehely 1 dl…
Almáspite golyók
Ennél egyszerűbben és gyorsan elkészíthető édességet ki sem lehetne találni, ha nassolni akad kedvünk. 😉 Hozzávalók: 300 gr alma 150 gr Detki cukormentes keksz (darálva) kevés citrom leve 2 tk. fahéj/vagy több 30 gr porcukor +porcukor, keksz és fahéj keveréke a forgatáshoz Elkészítés: Az almát lereszeltem egy tálba, hozzáadtam a darált kekszet, a fahéjat, porcukrot…
Baconos-sajtos csirkemell őzgerinc formában fűszeres sült burgonyával
Tökéletes laktató fogás ebédre vagy vacsorára, ajánlom mindenkinek, aki szereti a különleges fogásokat. 😉 Hozzávalók: Kb.fél kg csirkemell apró kockákra vágva 20 dkg szeletelt bacon 20 dkg reszelt trappista sajt 2 tojás 3 evőkanál liszt 4 evőkanál tejföl só, bors ízlés szerint egy csokor petrezselyem Kenéshez: vaj zsemlemorzsa Elkészítés: A csirkemellet felkockáztam, sóztam borsóztam. A…
Csokis-vaníliás csiga
Ebből a mennyiségből kb. 6 db csiga készül. Nem kell megilyedni, hogy kevés lesz, mert nagyok és elég laktató. Ajánlom tízóraira, uzsonnára vagy ebéd utáni nasinak. 🙂 Hozzávalók: 38 dkg liszt 2,5 dkg élesztő 2 evőkanál cukor 1 csipet só 33 g olaj 90 ml tej 90 ml langyos víz A töltelékhez: 1 cs.vaníliás…
Almás-mazsolás-kókuszos zabkeksz
Hozzávalók: 20 dkg zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 2 alma 1 marék mazsola 1 dl 100%-os almalé Elkészítés: Az almát megpucoljuk, lereszeljük. Egy tálban elkeverjük hozzávalókat, majd vizes kézzel gombócokat formázunk. Sütőpapíros tepsire tesszük, kilapítjuk. 150 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, amíg egy kis színt kapnak a kekszek. 🙂 Kevés kalória, laktató finomság! 🙂
Gesztenyével töltött csirkemell párolt rizzsel
Egyik nagy őszi kedvencünk a gesztenye. 🙂 Leggyakrabban sült gesztenyeként, illetve gesztenyepüré formájában fogyasztjuk. Kissé édeskés, burgonyára emlékeztető ízének köszönhetően édes, de sós/pikáns ételek készítéséhez is felhasználhatjuk, például így: Gesztenyével töltött csirkemell párolt rizzsel Hozzávalók: csirkemell filé gesztenyepüré (fagyasztott) liszt, tojás, zsemlemorzsa só olaj a sütéshez Köret: rizs/hasáb burgonya Elkészítés: A csirkemell filét felszeleteljük, enyhén…
Vadas csirkemellből 12 hós babának
Hozzávalók: csirkemell filé sárgarépa fehérrépa vöröshagyma kevés mustár, só, cukor babérlevél étolaj spagetti Elkészítés: A húst megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk egy kis sóval ízesítjük.A hagymát apróra vágjuk, a zöldségeket meghámozzuk, és lereszeljük.Olajon a hagymát megfonnyasztjuk, kevés cukrot karamellizálunk rajta, majd rátesszük a hús szeleteket, amiket fehéredésig sütünk.A hagymára tesszük a reszelt zöldségeket, és sűrűn…